A vászonképek esetében az idő nem ront a minőségen

 20.12.2014

Azok a képek, amelyek már hosszú évtizedek óta a családunk birtokában vannak, még annak ellenére is kifakulhatnak, hogy esetlegesen igen magas értékekkel bírnak. Általában a mai vászonképek   igen tartósak, még akkor is, ha nem kézzel festettek rájuk. Ugyanis pontosan ez az oka annak, hogy ezek speciális eljárással nyomtatott képek még hosszú évek eltelte után is ugyanolyan mutatósak, valamint élénk színűek, mint amikor elkészültek. Természetesen a szakemberek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a legszebb nyomatokat készítsék el, így könnyedén tudnak profi minőséget garantálni.

Ami nagyon fontos, hogy mindenképp olyan fotót küldjünk át a kivitelező cégnek, amely megfelelően nagy felbontású, hiszen csakis ekkor lesz éles maga a nyomat. Ha több éven keresztül díszíti a falunkat, akkor is kifogástalan minőséget garantálnak a szakemberek, így nem kell afelől aggódnunk, hogy esetleges az idő hatással lesz erre a valóban egyedi és személyre szabott ajándékra. Ha pedig interneten rendeljük a képeket, akár pár nap alatt meg is kaphatjuk őket.